Nem mert szóba állni a Csepeli Hírmondó Erdősi Évával

Közzétéve

Az évi 40 millió forintból kiadott újság felelős szerkesztőjének nincs bátorsága interjút készíteni a hatpárti ellenzéki polgármesterjelölttel.

Két hete elmentem a Hírmondó szerkesztőségébe – kezdte a XXI. kerületi önkormányzati újsággal kapcsolatos történetét Erdősi Éva. Az ellenzéki pártok polgármesterjelöltje azért látogatott el a Csete Balázs utcai szerkesztőségbe, mert a 100%-ban közpénzből készített lapnál már két hónapja cikkeznek róla anélkül, hogy őt bármely témában egyszer is megkeresték volna. Látogatása célja csak az volt, hogy bemutatkozzon, és lehetőséget adjon a kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó kötelezettségük betartására – írta.

Ám a történet innét egészen érdekes fordulatot vett:

„Vida István, az önkormányzati lap felelős kiadója fogadott. Megkértem, adjon lehetőséget egy interjúra. Erre nagyon kedvesen, de határozottan azt mondta, ez nem így megy az önkormányzat lapjánál”

– írta Erdősi Éva.

A történet folytatásából kiderül, hogy Vida ez után bemutatta Erdősit Máger Judit főszerkesztőnek, “aki nagyon meglepődött, hogy ott vagyok. Az arca egyszerre volt rémült és csodálkozó.”

“Vida úr megígérte, hogy másnap felhív azért, hogy mehet-e az interjú. Nem hívott. Egy hét múlva felhívtam, újabb egy napot kért. Ennek már ismét négy napja”

– mesélte az ellenzéki politikus.

Elképzelni sem tudjuk, milyen nehéz és elfoglalt élete lehet az önkormányzat által igen jól fizetett megbecsült Vida Istvánnak, hogy hetekig képtelen felvenni a telefont, és felhívni az ellenzéki pártok közös polgármesterjelöltjét.

Egy szó, mint száz, a lap felelős szerkesztőjének és felelős kiadójának nincs bátorsága interjút készíteni a hatpárti ellenzéki polgármesterjelölttel. De azért minden alkalommal leírják, hogy báb vagyok. Nos akkor ki is itt a báb?

– teszi fel a kérdést Erdősi Éva.

Az ellenzéki polgármesterjelölt szerint az évi 40 millió forintból, heti 32 ezer példányban kiadott lap munkatársai Borbély Lénárd tökéletes bábjai, akik „persze Németh Szilárd összes pacalos receptjeinek oldalakat szentelnek”. A pofátlan propaganda miatt már többször megbüntetett újság fő célja a gyűlöletkeltés és a megosztás, mindezt örömódákkal fűszerezve, ami a jelenlegi önkormányzat nagyszerű tetteit dicsőíti, tele mosolygó, boldog arcokkal – fűzte hozzá.

Erdősi Éva mögött áll hat csepeli ellenzéki párt, de a kerületi újságnak ezek szerint ez is kevés ahhoz, hogy szóba álljanak vele.

Bejegyzése végén Borbély Lénárd kihívója ugyanakkor felhívja figyelmet, hogy a hazug hatalom két dologgal nem tud mit kezdeni: az igazsággal és az őszinteséggel.

„Nekem ez a két tulajdonság a rendelkezésemre áll”

– jegyzi meg.

A XXI. kerület közpénzből kiadott lapjában az önkormányzati választási kampányban egyébként nem hirdethet majd az ellenzék. Augusztus 2-ig jelentkezhettek ugyanis az államnál azok az orgánumok, amelyek közölni kívánnak politikai hirdetéseket a kampányban. A bejelentkezett lapok listáján azonban nincs ott a Csepeli Hírmondó, így a következő hetekben minden csepeli arra számíthat a kerületi újságtól, mint eddig: a fideszes városvezetést az egekbe magasztaló, az ellenzéket a lehető legaljasabban szapuló tartalomra.